"Senki sem tudja, mire képes, míg meg nem próbálja." - Publilius Syrus
image1.jpg
Fotók: © D.Varga Tamás

Hírlevél

Név :

Email:

Jognyilatkozat

Béranyaság, dajkaanyaság

Írta: Bencsik Andrea Pszichológus
Kossuth Rádió, Napközben - 2009. július 22. 
 
Magyarországon törvényileg tiltott, hogy az a házaspár, akinek csak azért nem lehet saját gyermeke, mert a nő valamilyen orvosi ok miatt nem tud kihordani egy terhességet, béranyát vagy dajkaanyát kérjen meg a magzat kihordására. Az érintett házaspároknak azonban ez lenne az egyetlen lehetőségük arra, hogy genetikailag saját gyermekük szülessen. Miközben napról napra növekszik az ezzel a nehézséggel szembesülők száma, a törvényi szabályozás területén nem látszik elmozdulás. 
Ezzel szemben Ukrajnában a törvény által megengedett, Romániában nem tiltott, de nem is szabályozott, míg Indiában kifejezetten egy egész iparág épült a béranyaság köré. A magyar házaspárok nem tehetnek mást, mint felkeresik ezeket az országokat és az ottani szolgáltatásokat veszik igénybe. Már akik anyagilag mindezt megtehetik, hiszen nagyon komoly összegekbe kerül.
Szerencsére a médiában dolgozó szerkesztők és riporterek érzékelik a probléma fontosságát, így egyre több helyen lehet látni, hallani a témáról. A mai rádióműsorban - a hazánkban és más országokban kialakult helyzetkép nyomán - több szakértő megszólaltatásával igyekeztek orvosi, jogi és pszichológiai szempontból körbejárni a nagyon is bonyolult kérdéseket. Pszichológusként voltam a délelőtti adás vendége.
Dr. Dósa Ágnes, orvos-jogász, a SOTE egyetemi adjunktusa a béranyasággal kapcsolatos visszás kérdéseket jogi oldalról közelítette meg. A jogi nomenklatúra szerint az minősül a gyermek anyjának, aki a terhességet kihordja és a csecsemőt megszüli. Bármennyire nem a saját petesejtjéből történt a fogantatás. Emiatt a szokásos örökbefogadási procedúrát kell végigcsinálni annak érdekében, hogy a gyermek a béranyát megbízó házaspárhoz kerülhessen. A helyzetet tovább bonyolítja az, ha a béranya külföldi állampolgár, ilyen esetben a nemzetközi törvények szerint kell eljárni. Mindezek egyszerűsítésére áthidaló megoldást jelenthet, ha a béranya magyar állampolgár, az embrió beültetése ugyan külföldön történik, de a gyermek születése Magyarországon, így már „csak” az itteni örökbefogadási kálváriát kell végigjárni.
Azonban további lényeges kérdések is felmerülnek:
- Mi történik, ha fogyatékos gyermek születik, vagy a szülés során maradandó károsodás éri a csecsemőt? Ebben az esetben is vállalják a genetikai szülők a felelősséget egy életen át? Kötelezhetők erre?
- Mi lesz a gyermek sorsa, ha valamilyen tragédia folytán az egyik szülő vagy mindkettő váratlanul életét veszti a terhesség idején?
- Melyik szülőfél jogosult a gyermek felnevelésére, ha időközben tönkremegy a házassági kapcsolat és elválnak?
- Megteheti-e a szülőanya, hogy a terhesség során kialakult érzelmi kötődés folytán mégsem mond le a gyermekről?

És ez utóbbi már sokkal inkább a pszichológia területét érinti. Ma már tényszerűen tudjuk, hogy a gyermek érzelmi élete sem a születéskor, hanem a fogantatáskor kezdődik. Jelentős lelki hatások érik a magzatot már az anyaméhben eltöltött hónapok során. A terhesség alatt pedig olyan hormonális változások következnek be a női szervezetben, melyek felerősítik az anyai ösztönöket, érzéseket. A szülés során felszabaduló oxitocin szintén jelentős szerepet játszik a kötődési folyamat erősítésében. A terhesség során az anya saját vérén keresztül táplálja a magzatot, teljes szimbiózisban él és mozog vele. Bármennyire erős az az elhatározása a döntés meghozatalakor, hogy ő csak a méhét adja kölcsönbe az egész folyamathoz, akár anyagi, akár altruista szempontok miatt, nehezen bejósolható, hogy a fent leírt hormonális változások mennyire tartják szilárdan eredeti álláspontját. „Nő legyen a talpán”, aki maga is átélvén az anyaság semmihez nem fogható magasztos élményét, egyszerűen és ránézés nélkül búcsút tud inteni annak a gyermeknek, akit kilenc hónapon keresztül a szíve alatt hordott. Vagy ha közeli rokonának teszi ezt a szívességet, nem a sajátjaként néz egy életen keresztül a megszületett gyermekre.
Félreértés ne essék, maximálisan együtt érzek azokkal a házaspárokkal, akiknek nem adatik meg az a bizonyos kilenc hónap. Valószínűleg magam is mindent megtennék annak érdekében, hogy gyermekem lehessen. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy számításba vegyük a veszélyeket, kockázatokat hordozó kérdéseket is. Amelyek a béranyaság esetében talán még az örökbefogadásénál is sokkal bonyolultabbak...
 

Kérdés, üzenet küldése Bencsik Andrea pszichológusnak:

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező
Név (*)
Kérem írja be a teljes nevét
E-mail (*)
Hibás e-mail címet adott meg
Üzenet (*)
Biztonsági kód (*) Biztonsági kód (*)
   kód frissítése
Biztonsági kód érvénytelen
  

Jognyilatkozat >>>
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Online pszichológiai tanácsadás

Online pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype.on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel.

Miért ne kérhetnénk online tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

A részletekkel kapcsolatban látogasson el újabb honlapomra

Megmenthető házasság

Amikor egy házasság válságba kerül, amikor két ember egy ideje már nem igazán tud szót érteni egymással, nem képes közös nevezőre jutni, szinte jeges zuhanyként fogalmazódik meg a válás gondolata.

Szerencsére egyre többen tudják, hogy ebben a helyzetben is van segítség, és nem feltétlenül a végletesség jelent megoldást.

Pszichológusként azt tapasztalom, hogy azok a házasságok megmenthetőek, ahol megvan az elegendő érzelmi alap egymás iránt, és ahol mindkét félben megvan a törekvés egy megújult, közös jövő kialakítására.

A házasságterápia, a párkapcsolati terápia speciális módszerekkel nyithat új dimenziót nő és férfi számára a harmónia visszaszerzéséhez.

Meddőség és Lélek

Közismert statisztikai tény, hogy napjainkban minden negyedik házaspár szembesül a vágyott gyermekáldás elmaradásával.

Az esetek 30 százalékában kifejezetten lelki okok állnak a terméketlenség hátterében.

Pszichológusként ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a kimutatott orvosi okok, a felállított diagnózisok a maguk szárazságával súlyos lelki válságot, belső megrendülést, a férfi és női önazonosság elbizonytalanodását váltják ki az érintetteknél.

A meddőségi kezelések jelentős fizikai és pszichés megterhelést jelentenek a nők számára.
A siker elérésében, a babavárásig vezető, sokszor rögös úton komoly segítséget jelent a pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás.