Freud tanítványa volt, a későbbiekben azonban számos területen eltért Freud nézeteitől, megalakítva saját személyiségelméletét.

A tudattalant két részre osztotta: személyes tudattalanra, mely az egyszerű elfelejtések és elfojtások területe, valamint kollektív tudattalanra, melybe a veleszületett ösztönöket és archetípusokat sorolta. Elmélete szerint örökletesen rendelkezünk ősmintákkal. Ezek az un. archetípusok, melyek egyetemesek, nincs konkrét tartalmuk, hanem egyfajta formai keretet jelentenek, amely mindenkinél a saját tudatos tapasztalati élmények alapján épül fel. Elmélete szerint a tudattalant csak a tudaton keresztül lehet elérni, ezért fontos a tudatos tartalmak tanulmányozása. Elkülönítette a tudat és az éntudat fogalmát, megállapítva, hogy én nélkül nem létezhet tudatosság.

 

Az emberek közötti típusos különbségeket vizsgálva úgy gondolta, hogy ezek hátterében a tudat beállítódásának különbségei állnak. A kifelé, tehát a külvilágra, a tárgyakra irányuló beállítódást extroverziónak, a befelé, önmagunk felé irányulót introverziónak nevezte el. Elmélete szerint a lelki működés célja az emberben potenciálisan létező teljesség és egység megvalósítása, az ellentétek fokozatos feldolgozása. A személyiség ellentétes pólusokkal rendelkezik, az ellenpólus a tudattalanban tartózkodik. A lelket, mint egy önmagát szabályozó rendszert tekintette, ahol a működés hajtóerőit az ellentétek adják. Az egyes személyiségrészek kialakulását is az ellentét-integráció fogalmaiban értelmezte: az Én tudattalan párja az Árnyék, a nők ellentétes nemű személyiségrésze az animus, a férfiaké az anima. Az anima a férfiben élő nő, az animus a nőben élő férfi. Ez magyarázza, hogy a férfiak is képesek nőiesen viselkedni és a nők is tudnak férfiasan viselkedni, és ezzel magyarázhatóak a vonzódások. A szerelem akkor alakul ki, ha megtaláljuk azt az embert, aki az animánkat/ animusunkat képezi.

 

A személyiség egységének megteremtését a Selbst, azaz arhetipikus önvalónk irányítja. Önmagunk megvalósításához speciális életfeladatot kell teljesítenünk: ki kell építenünk a tudatos Ént és a perszónát, eközben kialakul árnyékszemélyiségünk is, melyet folyamatosan integrálnunk és tudatosítanunk kell. 

A pszichikum tehát az ellentétek egyensúlyára épülő önszabályozó rendszer, melyben az egyensúlyt az adja, hogy az ellentétek kiegészítik egymást. A tudattalan és a tudatos egyformán fontos, ezért a jungi terápia célja a két terület integrálása.