"Véletlen nincs; az ember végeredményben mindig azzá lesz, amivé lenni akar." - ismeretlen
image5.jpg
Fotók: © D.Varga Tamás

Hírlevél

Név :

Email:

Jognyilatkozat

Terápiás módszerek

Írta: Bencsik Andrea Pszichológus
 
A pszichoterápia a lélek gyógyítására irányul és sokféle módszert, technikát foglal magában. 
Mindig az adott személyiség és a kialakult problémakör, tünetegyüttes határozza meg, hogy mely módszer alkalmazásától várható a kívánt eredmények elérése.
 
A pszichoterápiának bizalmi kapcsolatra kell épülnie. Ahogyan az élet más területein, itt is igaz lehet az, hogy két ember között nem tud kialakulni kölcsönös szimpátia és elfogadás. Vallom, hogy ilyen esetekben nem lehet hatékonyan együttműködni, ezért nem célszerű, ha "túlpszichológizáljuk" a páciens és terapeuta kapcsolatát, hanem segítő módon egy másik szakembert javasolunk felkeresni.
 
A pácienssel való első találkozások az explorációt, azaz a probléma feltárását és azonosítását célozzák. Ennek alapján körvonalazódik az, hogy milyen jellegű és időtartamú lesz a gyógyítás folyamata.
 
A teraputa és a páciens között egyfajta szerződés jön létre, amely valójában egy szóbeli megállapodás arra vonatkozóan, hogy mely célokat kívánatos elérni a kitűzött intervallumban. 

Kérdés, üzenet küldése Bencsik Andrea pszichológusnak:

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező
Név (*)
Kérem írja be a teljes nevét
E-mail (*)
Hibás e-mail címet adott meg
Üzenet (*)
Biztonsági kód (*) Biztonsági kód (*)
kód frissítése
Biztonsági kód érvénytelen
  

Jognyilatkozat >>>
 

Online pszichológiai tanácsadás

Online pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype.on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel.

Miért ne kérhetnénk online tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

A részletekkel kapcsolatban látogasson el újabb honlapomra

Válságkezelés

A jelenleg zajló gazdasági válság következtében nagymértékű létszámleépítési hullám kezdődött. Az emberek egy része munkanélkülivé vált, elveszítette egzisztenciális biztonságát, más részük nap mint nap átéli azt a szorongást, hogy bármikor vele is megtörténhet hasonló helyzet.
A bizonytalanság a személyiség megingásához, pszichés válsághoz vezethet, önértékelési és érzelmi krízis alakulhat ki. Az előrejelzések szerint várhatóan megnövekszik az öngyilkosságot elkövetők száma.
A válság nem csak a személyiségre, az egyén lelkiállapotára nyomja rá a bélyegét, hanem a külső kapcsolatokra is. Ideges, frusztrált, türelmetlen kommunikáció jellemzi a családi együttléteket. A cégek többségénél a korábban harmonikusan együttműködő teamek, munkacsoportok légköre feszültté válik, az összhang megbomlik. Néhányan csak lopva, a szemük sarkából figyelik hibát vétő munkatársaikat, mások nyílt támadást intéznek ellenük, ezzel erősítve saját pozíciójukat, biztosítva, hogy ne az ő székük inogjon meg legközelebb.
Egyre gyakrabban hallom: "Régen nagyon szerettem a munkahelyemet, jó kis csapat voltunk. És most? Éjjelente csak hánykolódom, a reggelek gyomorgörccsel indulnak. Már bejárni is utálok."
Mit tehet ebben a helyzetben a pszichológus?
Vállalati szinten a csapatépítő és konfliktuskezelő tréning, az egyének szintjén a pszichoterápiás énerősítés jelenthet hatékony megoldást.

Házassági krízis

Szerelem, összetartozás, holtomiglan-holtodiglan. Így indul (szinte) minden házasság.
A statisztikai adatok szerint mégis több mint a fele válással végződik. És nem feltétlenül azért, mert elmúlik a szerelem, mert elhal a láng és kihűl a szenvedély. Ahogyan életünk korszakokra és ciklusokra osztható, ugyanúgy két ember kapcsolatában is jól azonosíthatóak azok a pontok, melyek adott esetben válsághelyzetet, krízist idézhetnek elő. Ismerve ezeket, elébe mehetünk a végletességnek. Vagy pszichológus segítségével megoldhatjuk.

A leggyakoribb és legjellemzőbb helyzetekről a „Magánszemélyeknek” című rovatomban olvashat részleteket…