Szondi Lipót

Szerző:
Szondi Lipót  (1893-1986) magyar pszichiáter  
 
Nevét elsősorban az általa alkotott pszichológiai vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik, jóllehet a mélylélektan tudósaként, a sorsanalitikus ösztönrendszer nevű elmélet kidolgozójaként Európa-szerte ismertté vált.
Szondi Lipót  (1893-1986) magyar pszichiáter
A Szondi-teszt különböző típusú pszichiátriai betegek arcképét ábrázolja, melyet a vizsgálat során a vizsgált személynek aszerint kell osztályoznia, hogy azokat rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek találja-e. Szondi elmélete szerint minden emberi választás, így a teszt képeinek rendezése is ösztönök által befolyásolt. A választások elemzése alapján megrajzolható az ösztönprofil, ebből pedig prognosztizálhatóak a személy számára kínálkozó sorslehetőségek és az egyénre jellemző cselekvési tendenciák.
 
Elméletének hátteréről a következőképpen vallott:
„A saját családomban már egész fiatalon láttam, hogy a választást gyakran a család, vagyis az öröklődés irányítja, és ez a választás alakítja a sorsot. Korán tudatosodott bennem, hogy minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül válasszunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket. Hol lehetett volna könnyebben egy ilyen gondolatra jutni, mint olyan családban, ahol tizenkét testvér szerencsés és szerencsétlen életének sorsát, pályaválasztását, betegségeit és halálát lehetett átélni?”
 
Bár a Szondi-féle sorsanalitikus ösztönrendszert és a rá épülő tesztet számos elvi és módszertani kritika érte az idők folyamán, a klinikai szakpszichológusok mégis megbízható és hasznos segédeszközként alkalmazzák a diagnosztikus folyamatban.

Ha rendelkezik okostelefonnal, elmentheti telefon számom, email címem és a beolvasott kódban található linkre kattintva jelentkezhet személyes vagy online pszichológiai terápiára személyes vagy online pszichológiai terápiára
Bencsik Andrea Pszichológus * Online, Veszprém, Zala, Vas, Somogy és Győr-Sopron megyében Indítsa el a QR kód alkalmazást, tartsa a kamerát a vonalkód fölé és amennyiben a telefonnak sikerült beolvasnia a kódot, egy halk hangjelzés után a képernyőre ki is írja az adatokat.

Online Pszichológiai tanácsadás Skype-on



Online pszichológiai tanácsadás

Online pszichológiai tanácsadásOnline pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype.on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel.

Miért ne kérhetnénk online tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

A részletekkel kapcsolatban látogasson el az onlinepszichologus.com honlapomra.

Megmenthető házasság

Házasságterápia, a párkapcsolati terápiaAmikor egy házasság válságba kerül, amikor két ember egy ideje már nem igazán tud szót érteni egymással, nem képes közös nevezőre jutni, szinte jeges zuhanyként fogalmazódik meg a válás gondolata.

Szerencsére egyre többen tudják, hogy ebben a helyzetben is van segítség, és nem feltétlenül a végletesség jelent megoldást.

Pszichológusként azt tapasztalom, hogy azok a házasságok megmenthetőek, ahol megvan az elegendő érzelmi alap egymás iránt, és ahol mindkét félben megvan a törekvés egy megújult, közös jövő kialakítására.

A házasságterápia, a párkapcsolati terápia speciális módszerekkel nyithat új dimenziót nő és férfi számára a harmónia visszaszerzéséhez.

Meddőség és Lélek

Pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás meddőség eseténKözismert statisztikai tény, hogy napjainkban minden negyedik házaspár szembesül a vágyott gyermekáldás elmaradásával.

Az esetek 30 százalékában kifejezetten lelki okok állnak a terméketlenség hátterében.

Pszichológusként ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a kimutatott orvosi okok, a felállított diagnózisok a maguk szárazságával súlyos lelki válságot, belső megrendülést, a férfi és női önazonosság elbizonytalanodását váltják ki az érintetteknél.

A meddőségi kezelések jelentős fizikai és pszichés megterhelést jelentenek a nők számára.

A siker elérésében, a babavárásig vezető, sokszor rögös úton komoly segítséget jelent a pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás.