Anya-lánya kapcsolat - konfliktushelyzet terápiája

Szerző:


Anya-lánya kapcsolat - konfliktushelyzet terápiája

Az anya-gyerek kapcsolat jelentősége, milyenségének személyiség-meghatározó szerepe ma már nem csak a pszichológusok számára nyilvánvaló.

Az emberek jelentős része cselekedeteivel, eredményeivel valójában élete végéig, vagy legalábbis jelentős szakaszáig az anyja, a szülei elvárásainak akar megfelelni.
Vagy éppen ellen- megfelelni, azaz folyamatosan lázad a rossznak vélt mintával szemben.

 


A szülő-gyerek kapcsolaton belül kiemelt és sajátságos hangsúlyt kap az anya-lánya közötti viszony.
A kislány nővé érésével, a bakfiskori hormonok túlsúlyba kerülésével kettejük kapcsolatában korábban nem tapasztalt, ám jellegzetesnek mondható helyzetek alakulnak ki, melyek szinte állandósuló konfliktusforrást generálnak anya és lánya között.
Különösen kiélezett ez olyankor, ha az anya egyedül neveli lánygyermekét, lánygyermekeit és nincs jelen a mindennapokban ellensúlyként az édesapa, egy felnőtt, határozott férfi.

Tapasztalataim szerint az anya-lánya kapcsolatban felmerülő konfliktusok, feszültségek szinte évtizedekre, a felnőttkort is végigkísérve állandósulhatnak.

„Nagyon szeretem az anyámat, tudom, hogy ő is engem. Mégis, akárhányszor találkozunk, "öt-tíz percen belül garantáltan összeveszünk és ordibálni kezdünk egymással.” - Számtalan hozzám forduló felnőtt hölgytől hallottam már ehhez hasonló mondatokat.

Miért feszül egymásnak mégis két egymást mélyen szerető ember? Mitől ennyire ambivalens ez a kapcsolat?
Nyilvánvaló, hogy számos ok állhat a háttérben, összességében azonban leggyakrabban az érzelmi kötés – oldás, illetve az elvárások és teljesítések kérdéskörébe sorolható a problémák gyökere.

Pszichoterápiás feltáró  módszerrel erre a helyzetre is van megoldás.

Jómagam számos kilátástalannak tűnő helyzetben találtam kiutat a hozzám segítségért fordulóknak, melynek során eredményesen fel tudtuk tárni a múltat, és közös munkával megtaláltuk a kiutat.

A módszer:
Ebben a folyamatban különösen fontos a terápiás szabályok megfogalmazása és szigorú betartása.
A közös munka során feltárjuk a fő konfliktus/ok forrását, hátterét, elemezzük a kommunikáció stílusát anya és lánya között, megvizsgáljuk a mögöttes tartalmakat, azaz azt, hogy mi az, amit valójában üzenni, mondani szeretnének egymásnak, mi az, amit nem tudnak elmondani.
A terápia célja, hogy az elfojtott feszültségek, elhallgatások feloldódjanak és megvalósuljon a nyílt, őszinte kommunikáció a kapcsolat harmonizálása érdekében.

Pszichológusként az alábbi, szinte tipikusnak tekinthető sérelmekkel, megfogalmazásokkal találkozom leggyakrabban az Anyák részéről:
-    nem ismerek rá a saját lányomra, teljesen megváltozott
-    szinte szándékosan áthágja a jól lefektetett szabályainkat
-    kezelhetetlen, semmilyen korábban bevált nevelési módszerrel nem tudok már hatni rá
-    sokszor azt érzem, azért is az ellenkezőjét teszi annak, amit kérek tőle
-    teljes rendetlenség és szervezetlenség uralja az életét
-    a szobájában elképesztő káosz uralkodik, szétdobált szennyes-ruhával és mindenféle lim-lomokkal, idegen holmikkal
-    semmilyen napirendhez nem tartja magát, az iskolai órarendhez sem
-    amikor csak teheti, ellóg az iskolából
-    soha nem jön haza az előre megbeszélt időben
-    tele van titkokkal és titokzatos, újszerű szokásokkal
-    már azt sem tudom, kikkel találkozik, kik a közvetlen barátai
-    tudom, hogy a hátam mögött dohányzik, de attól félek, más szereket, drogokat is kipróbálgat
-    amikor beszélgetést kezdeményezek vele, felkapja a vizet és duzzogva bezárkózik a szobájába.

Hogyan is néz ki mindez a Lányok oldaláról:
-    Anyám állandóan rám akarja erőszakolni a saját akaratát
-    már nem tudok beszélgetni vele, mert nem ért meg
-    folyton csak prédikál, hogy mit kellene tennem, mindenbe beleszól
-    bármit is teszek, soha nem kapok tőle elismerést érte
-    mindent kritizál: az öltözködésemet, a stílusomat, a barátaimat, a zenéket, amit hallgatok
-    pontosan tudom, hogy a saját beteljesületlen álmait akarja velem megvalósíttatni
-    egyáltalán nem figyel rám, arra, hogy én mit szeretnék, hogy engem mi érdekel
-    nem akarja észrevenni, hogy időközben felnőttem, hogy vannak saját elképzeléseim és a saját utamat szeretném járni
-    legvégső eszköze az érzelmi zsarolás, ezzel akar manipulálni, magához láncolni
-    mindezzel csak azt éri el, hogy menekülök otthonról, vagy ha otthon vagyok, a szobámba zárkózom
-    pedig pontosan tudom, hogy csak egyetlen dologra lenne szükségem: fogadjon el ilyennek, amilyen vagyok
-    bátorítson és támogasson, hogy a magam életét élhessem.

Ebben a kiéleződő, feszültségekkel teli helyzetben várhatjuk az idő jótékony múlását, hogy majd később minden megoldódik, a lányunk előbb-utóbb kinövi ezt a korszakát is, éppen úgy túljut rajta, mint az összes gyermekbetegségen és visszatalálunk egymáshoz.
De mint fentebb írtam, ez a korszak egy szokványos rubeolához vagy bárányhimlőhöz képest sokkal elhúzódóbb lehet.
Hosszú időre ráteheti bélyegét az anya-lánya érzelmi viszonyulásra.

Érdemes tehát egy külső, hozzáértő pszichológus segítségét kérni a megoldás érdekében.

A témáról bővebben és személyesebben is írok pszichológiai témájú blogomon,  kattintás a részletekért oda most! >>>>



Kérdés, üzenet küldése Bencsik Andrea pszichológusnak:

Üzenete közvetlenül a személyes mail-boxomba érkezik és sehol, semmilyen módon nem kerül nyilvánosságra.
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név (*)

Kérem írja be a teljes nevét
E-mail (*)

Hibás e-mail címet adott meg
E-mail ismét (*)

A két email cím nem egyezik
Üzenet (*)

Kérem írja be üzenetét
Biztonsági kód (*)
Biztonsági kód (*)
   kód frissítése
Biztonsági kód érvénytelen
(*)

Kérem tekintse át, és fogadja el Adatvédelmi tájékoztatónkat, és jelölje be a négyzetet. Az üzenetét csak ezt követően továbbítja a rendszer.

  


Üzenete sikeres elküldését követően egy visszaigazolást fog látni. Amennyiben a visszaigazoló ablak nem jelenik meg, kérem görgesse le az oldalt az űrlap esetleges hibaüzeneteinek megtekintéséhez, javításhoz.




Ha rendelkezik okostelefonnal, elmentheti telefon számom, email címem és a beolvasott kódban található linkre kattintva jelentkezhet személyes vagy online pszichológiai terápiára személyes vagy online pszichológiai terápiára
Bencsik Andrea Pszichológus * Online, Veszprém, Zala, Vas, Somogy és Győr-Sopron megyében Indítsa el a QR kód alkalmazást, tartsa a kamerát a vonalkód fölé és amennyiben a telefonnak sikerült beolvasnia a kódot, egy halk hangjelzés után a képernyőre ki is írja az adatokat.

Online Pszichológiai tanácsadás Skype-on



Online pszichológiai tanácsadás

Online pszichológiai tanácsadásOnline pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype.on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel.

Miért ne kérhetnénk online tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

A részletekkel kapcsolatban látogasson el az onlinepszichologus.com honlapomra.

Megmenthető házasság

Házasságterápia, a párkapcsolati terápiaAmikor egy házasság válságba kerül, amikor két ember egy ideje már nem igazán tud szót érteni egymással, nem képes közös nevezőre jutni, szinte jeges zuhanyként fogalmazódik meg a válás gondolata.

Szerencsére egyre többen tudják, hogy ebben a helyzetben is van segítség, és nem feltétlenül a végletesség jelent megoldást.

Pszichológusként azt tapasztalom, hogy azok a házasságok megmenthetőek, ahol megvan az elegendő érzelmi alap egymás iránt, és ahol mindkét félben megvan a törekvés egy megújult, közös jövő kialakítására.

A házasságterápia, a párkapcsolati terápia speciális módszerekkel nyithat új dimenziót nő és férfi számára a harmónia visszaszerzéséhez.

Meddőség és Lélek

Pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás meddőség eseténKözismert statisztikai tény, hogy napjainkban minden negyedik házaspár szembesül a vágyott gyermekáldás elmaradásával.

Az esetek 30 százalékában kifejezetten lelki okok állnak a terméketlenség hátterében.

Pszichológusként ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a kimutatott orvosi okok, a felállított diagnózisok a maguk szárazságával súlyos lelki válságot, belső megrendülést, a férfi és női önazonosság elbizonytalanodását váltják ki az érintetteknél.

A meddőségi kezelések jelentős fizikai és pszichés megterhelést jelentenek a nők számára.

A siker elérésében, a babavárásig vezető, sokszor rögös úton komoly segítséget jelent a pszichoterápia vagy a támogató pszichológiai tanácsadás.